alnyomat
Paulina

Pálfiné Paulina
alapító, tulajdonos

Rólunk

A mi történetünk


„Amikor a gyerekeim kiskorukban sírtak, vagy nyűgösek voltak, édesanyám egy sajátos kézi technikával vakargatta a fejüket, karjukat, lábukat és hátukat. Ez teljesen megnyugtatta őket. Annyira szerették a bizsergető, kellemes érzést, hogy eldöntötték, ha majd egyszer saját gyerekeik lesznek, ők maguk is alkalmazni fogják ezt a módszert. A legkisebb fiam, Gábor 12 éves volt, amikor egy nap ezt kérdezte tőlem: “Anya, miért nincsen olyan szalon, ahová bemegyünk, lefekszünk egy ágyra és vakargatnak minket? Hiszen ez eszméletlenül jó érzés!” Akkor én még csak mosolyogtam a dolgon. Aztán teltek az évek és Gábor nem adta fel. Időről-időre kutatott az interneten, hogy létezik-e már ilyen szolgáltatás valahol, de nem volt. 18 éves korában aztán azzal állt elő, hogy ne keresgéljünk tovább, nyissuk meg a saját szalonunkat. Ekkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy ha ennyire kitartóan szeretné megismertetni az emberekkel ezt a nagyszerű módszert, akkor ebben támogatnom kell őt. Így született meg a luxus stúdió ötlete, ahol professzionális módon szolgáltatunk egy olyan relaxációs eljárást, ami igazi kényeztetést és kikapcsolódást jelenthet az emberek számára.

Ket Virag
alnyomat

A stúdióról


Európa első és egyetlen scratching stúdiójában elegáns környezetben várjuk kedves vendégeinket.

A szalonunkat úgy alakítottuk ki, hogy egy üdítő oázis legyen a nagyváros forgatagában, ahol könnyű kikapcsolódni.

ScratchJoy Body Relax Stúdió
ScratchJoy Body Relax Stúdió kezelő
Varázslatos módszer, varázslatos környezetben

Két külön kezelőhelyiségünk van, így egyszerre két professzionális scratcher várja vendégeinket.

„Jó érzés! Ilyenkor kikapcsol az agyam és nem gondolok semmire. Relaxálni szoktam és lazítani. Minden gond és probléma elillan.”

K. Lionel
konyhai dolgozó

ScratchJoy Body Relax Stúdió1

Fedezd fel a scratching különleges világát és élvezd a
stresszoldás és a teljes relaxáció élményét.
Várunk szeretettel!